2013. augusztus 8., csütörtök

11.fejezet Hi, I'm Niall Horan*


Niall szemszöge*
*2 héttel később*

...Már két hete, hogy itthon vagyok, de a gondolataim csak róla szólnak.Hogy lehet az, hogy valaki ennyire az elmémbe fúrja magát? Hogy a nap minden percében csakis rá gondolok? Próbálom kiűzni a fejemből, de egyszerűen nem megy. Úgy érzem mintha megszállt volna és nem akarna elengedni. Mintha hozzám nőtt volna és soha nem akarna elszakadni tőlem. Én nem bírom így tovább, ezt tisztáznom kell minden értelemben!
-Hé srácok van egy kis elintézni valóm, de nem sokára jövök.-szóltam oda a 4 fiúnak, akik épp fogalmam sincs mit csinálhattak, de úgy látszott nem is nagyon akarok róla tudni. Beszálltam a kocsimba és elindultam a már ismerős irányba. 30 perces kocsikázás után megérkeztem, kiszálltam a kocsiból és elindultam a bejárat felé. Percekig álltam az ajtóban, azon gondolkodva, hogy mégis mit mondhatnék neki. Úgy látszik ezt nem gondoltam át rendesen, inkább haza megyek, de ekkor kinyílt az ajtó...
April szemszöge*

A szemeim hirtelen kipattantak és úgy éreztem ideje fel kelni. Ezt az órám igazolta is hiszen már 10:43 volt. Lassan kikászálódtam az ágyból és egyenesen a fürdő  irányába indultam.
-Jesszusooom!-eszméltem fel mikor a tükörbe néztem. Mintha a tükörképem helyett egy felmosó rongy nézett volna vissza rám. A hajam kócos, a szemeim be vannak esve és karikásak, ezt most valahogy helyre kell tennem. Már körülbelül két hete itthon ülök és az ég adta világon semmit sem csinálok.Az elmúlt heteimben úgy éreztem, hogy nincs értelme miért kikelnem az ágyból, így betelefonáltam az árvaházba is, hogy nem kívánkozok bemenni dolgozni. Ezen most változtatnom kell, hisz azzal nem érek el semmit ha itthon ülök és magamat sajnáltatom. Élem tovább az én ''csodálatos'' életem, ahogy eddig, de úgy érzem szükségem volt ennyi időre, hogy túl tegyem magam Rajta és a tudaton, hogy ilyenre voltam képes. Egy emberrel ilyet tenni, olyannal, akit szeretek. Ezt csak a buta rajongásom tette velem, de meg is bántam ,amit tettem és nem is. Ez elég bonyolult. Megbántam, azért mert ezt nem érdemelte meg, de nem bántam meg azért, mert ráébresztett arra, hogy még mindig tudok szeretni. Szeretetet érezni úgy, ahogy régen, ráébresztett, hogy még mindig érző és sebezhető ember vagyok. Mind erre, akkor jöttem rá mikor a karjai között tartott és a helyzetünk ellenére is megvédett és törődött velem, pedig egyáltalán nem érdemeltem volna meg, de akkora szíve van, hogy még ez sem érdekelte. Ezért csodálom Őt, mert nem egy elkényeztetett, nyafogós kis popsztár, hanem egy érzelmekkel teli, nagy szívű ''átlagos'' srác. Gondolataim közepette észre sem vettem, hogy már elkészültem. Megfürödtem, felöltöztem és rendbe tettem magam. Összepakoltam a szobámban, ami hasonlított egy tornádó sújtotta területre és lementem a konyhába keresni valami ehetőt. Kinyitottam a hűtőt és majdnem elájultam, attól a szagtól, ami kifelé áradt belőle. Minden megromlott, semmi ehető nem volt már benne, így eldöntöttem, hogy elmegyek bevásárolni. Belebújtam a fehér converse-embe, felkaptam a kulcsokat és a táskámat, és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam a bejárati ajtót és érdekes látvány fogadott.
-Niall te, hogy kerülsz ide?-kérdeztem lepetten az előttem álló szöszitől.
-Háát...Én csak...tudod...gondoltam...áhh mindegy hagyjuk nem volt jó ötlet, hogy idejöttem.-válaszolta zavartan, sarkon fordult és már ment is volna el, de Én megfogtam a csuklóját és visszafordítottam magam felé.
-Ha eljöttél idáig, hogy beszélj velem, akkor fontos dologról van szó. Nyugodtan mond csak, amit szeretnél.
-Hát tudod Én gondolkoztam...kettőnkről-ennél a szónál teljesen kikerekedtek a szemeim a csodálkozástól ''kettőnkről''?- és az az igazság, h-hogy....húúúhaa ez a fejemben könnyebben ment. Szóval Én nem tudlak kiverni a fejemből. Annyiszor próbáltam, de egyszerűen nem ment... Jesszus ez, úgy hangzott, mint egy nyálas szappan opera szövege.-mondta, amire elmosolyodtam. ''Hát így érez?? Talán lehet valami? Talán nincs minden veszve?''-Szóval, arra gondoltam, hogy kezdhetnénk elölről. Tudom, hogy nem lesz könnyű egyikünknek sem, de emlékszel mikor azt mondtam, hogy csak az bánt, hogy így kellett találkoznunk? Így hát arra gondoltam, hogy félre tehetnénk, azokat a dolgokat, amik a múltban történtek és normálisan is megismerhetnénk egymást. Mit szólsz?-kérdezte reményteli, csillogó szemekkel.
-Húúúúú...Hát nem is tudom, talán nem ez a legjobb ötlet. Főleg neked, azt hiszem nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves légy velem és nem kérhetem tőled azt, hogy egy csettintésre mindent elfelejts, amit tettem.
-Nem, nem te kéred, hanem ezt Én kérem. Vagyis inkább Én szeretném. Kérlek, szerintem egy próbát megér, vagyis Én örülnék ha igent mondanál.
-Rendben.
-Akkor benne vagy?-kérdezte már mosolyogva, Én válaszul csak bólintottam egyet.-Remek. Akkor hagy mutatkozzak be. Szia, Niall Horan vagyok.
-Szia, April Scott.-válaszoltam mosolyogva.
-Nincs kedved eljönni velem ebédelni?
-De..éhen halok.-picit elmosolyodott a válaszomon és elindultunk az autója felé...


6 megjegyzés:

  1. ahh imadoom*--* nagyon hamar koviit:**.xx

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett... Hamar hozd a kövit......

    VálaszTörlés
  3. awww!*-* tudtam,hogy összejönnek maaajd!:D érdekel a folytatás.:DD köviit!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaa...ez nem megy olyan gyorsan,mint ahogy azt gondolod ;) és sietek.:D

      Törlés