2.fejezet A luxus börtön fogságában*

...Már kezdtem ébredezni. Éreztem, hogy valami puha és selymes dolgon fekszem. A fejem sajgott és a szememet is nagyon nehéznek éreztem, ezért nem is bírtam kinyitni. Tőlem pár méterre hangokat hallottam egy lányét és két férfiét. ''Kik Ők??Vajon mit akarhatnak tőlem? Megakarnak kínozni, vagy megölni?? Miért pont Én?? Nem tettem semmi rosszat...''

-Köszönöm, hogy segítettetek! Itt a jutalmatok! Greg-nek egy szót se, különben...-hallottam a lány hangját, ami, elég fenyegetően hangzott.

-Ha a segítségünkre lenne szükséged nyugodtan hívj!

-Biztos, hogy nem tud elmenekülni?

-Annyi nyugtatót adtuk be neki, amennyi még egy lovat is kiütne.

-A biztonság kedvéért maradjatok még odakint.

-Rendben.-mondta az egyik pasas és hallottam, hogy elindulnak kifelé, és ezt az ajtó csapódás is bizonyította, amire picit összerezzentem. A lány lépteit hallottam közeledni. A szívem hevesen vert és féltem. Vajon mit akarhatnak tőlem ezek az ismeretlen emberek?? A léptei ezután egyre halkultak és még egy ajtó csukódást hallottam, ami már kicsit halkabb volt. Erőt gyűjtöttem és kinyitottam a szemem. Egy gyönyörű nappaliban találtam magam. Tiszta és rendezett volt minden, de még mindig nem értem, hogy miért hoztak ide?? Haza akarok menni! Hiányzik a családom és a fiúk is! Felálltam és körülnéztem hátha valahol kitudok surranni innen anélkül, hogy észrevennének. Kinéztem az ablakon és több kilométeres körzetben csak egy nagy telket láttam fákkal és bokrokkal. Se házakat, se utat. Semmi olyan dolgot, ami arra utalna, hogy a közelben más is lakik. ''Nem hiszem, hogy a pénz miatt raboltak el hisz ez a ház csodás. Akkor még is miért? Nem baj...Nem kell izgulnom a fiúk és a családom már biztos keresnek és mindent megfognak, azért tenni, hogy megtaláljanak. De mi van ha, akkor már késő lesz...Ha megtalálnak...holtan. Bele sem merek gondolni, hogy nem láthatom többé őket. Na elég volt Horan! Ki kell innen szabadulnod!'' Bíztattam magam, de tudtam, hogy erre nem sok esély van. Abban a pillanatban, ahogy erre gondoltam a kilincs lenyomódott és az ajtó kinyílt. Próbáltam keresni egy tárgyat, amivel könnyen leüthetném fogva tartóm, de semmi sem akadt a kezem ügyébe, és már késő volt. A lány jött be az ajtón és a két pasas. Csodálkozva néztek rám, Én viszont rettegtem.

-Mit akarnak tőlem??-kérdeztem ordítozva tőlük, közben éreztem, hogy a hangom remegett. Nem tudtam nyugodt maradni. ''De ilyen helyzetben Ki tud??''

-Ha jó leszel nem fogunk bántani.-mondta a lány.

-De miért hoztak ide? 

-Az legyen a mi dolgunk!-mondta az egyik pasas.

-Jack hagyd!-mondta a lány, mint megtudtam Jack-nek.

-Ha pénz kell, adok! Nem számít mennyi kell, meg lesz! Csak engedjenek el...Könyörgöm...

-Haaa! Nem sok ész szorult ebbe a gyerekbe.-nevetett fel a másik pasi, akinek nem tudtam a nevét.

-Fogd be!!-ordított rá a lány és pofon vágta. A férfi odakapott az arcához és mikor elemelte onnan a kezét, vérzett. Annyira pofon vágta őt a lány, hogy felrepedt a szája, pedig ebből a lányból ezt nem nézném ki. Elsőre törékeny kis virágszálnak tűnik, de már a szúrós pillantásából is látszik, hogy ennél több van benne.

-Haaaahhaaa! Ezt megkaptad.-röhögte ki a pasast Jack.

-Jobb ha csöndben maradsz, vagy Te is kérsz??- Jack rögtön abba hagyta a nevetést és maga elé emelte a kezét védekezésképp és csak bólogatott. Lassan kezdtem már a lánytól jobban félni, mint a két hegyomlástól 

-Kérsz kaját vagy vizet??-fordult felém a lány. ''Komolyan azt hiszi, hogy majd olyan könnyen válaszolok neki, mintha egy étteremben lennék? Persze! Kérek egy pikáns fűszerezésű grill csirkét, köretnek pedig sült krumplit és egy jeges tea is jól esne.'' Gondoltam magamban gúnyosan.

-Nem!-válaszoltam szűkszavúan, pedig már majdnem kilyukadt a gyomrom. A koncert előtt ettem utoljára. Várjunk csak! Azóta egyáltalán mennyi idő telt el?

-Ha kellene valami szólj!-mondta a lány és megfordult, de mielőtt kilépett volna az ajtón szólásra nyitottam a szám.

-Haza akarok menni a családomhoz és a barátaimhoz!-mikor kimondtam, egy kicsit megtorpant, hátranézett, szúrós tekintetével, mintha a lelkemig látott volna. Pár másodpercig még bámult, aztán gúnyosan felnevetett és kisétált...